Kecskemét igazi meglepetésekkel teli város!
Tudtad például, hogy nem csak, hogy van wakeboardra lehetőség, de az Aqua Hotel Kecskeméttől pár percre esik a pálya?
A Benkó Zoltán Szabadidő Központ egy nagyon szuper wakeboard pályával rendelkezik, ahova az ország egész területéről ellátogatnak. Ráadásul, ez az Aqua Hotel Kecskeméttől mindössze 10 perc sétára van!
De mit is kell tudni a wakeboard-ról?
Aki még sosem hallott róla, annak az első és legfontosabb információ, hogy egy vízi sportról beszélünk. Tulajdonképen a vízisí alapjain nyugszik, ami 1962-ben terjedt el, ugyanis ekkor készült el az első olyan berendezés, amivel egyszerre több mint 10 ember tudta élvezni a vízisíelés szépségeit.
Ez volt mindennek a kezdete!
Hogyan jött a vízisíből a wakeboard?
A wakeboard atyja Jimmy Redmon, egy houstoni szörfös, aki az egyetem miatt hagyta abba a szörfözést. Ám az egyetemi napok menetében kezdett ürességet érezni, és egy idő után hiányozni kezdett neki a szörfözés, amit vízisíeléssel akart helyettesíteni. Egy darabig jó is volt, de egy idő után kezdett unalmassá válni a számára, és egyre jobban vissza szeretett volna térni a szörfözéshez, ám erre Austinban nem volt lehetőség.
Így a vízisí alapján kitalálta, hogy mi lenne, ha deszkán síelne! Mivel értett a szörfdeszka készítéshez, elkészített egy vontatásra alkalmas szörfdeszkát, ám az első próbálkozás nem volt túl strapabíró, hamar eltört a vízen. A második már 2 órát kibírt, ami elég volt ahhoz is, hogy felfigyeljenek rá a parton.
Ennek hatására 1985-ben otthagyta az egyetemet, és 1986-ban testvérével megalapították a saját cégüket! Később, 1992-ben egy új eljárás segítségével, sokkal könnyebb, vékonyabb és strapabíróbb deszkákat kezdtek gyártani, amiket a mai napig használunk a wakeboardozáshoz!
Gondoltad volna, hogy ez a sportág egy, a szörfözést imádó egyetemista sráctól származik?! Mi sem!
Próbáld ki a wakeboard-ozást Kecskeméten!
Ha felkeltettük az érdeklődésed a sportág iránt, akkor ne habozz, gyere el Kecskemétre, foglalj egy szobát az Aqua Hotel Kecskemétben. Amikor szeretnél, sétálj át és nézd meg magad, miről is van szó!
Egy nagyon izgalmas és érdekes mozgásformát fedezhetsz fel benne. Ha pedig vízimádó vagy, akkor akár nagy kedvenceddé is válhat!