Előző hétvégén (november 11-13.), ha Kecskeméten jártál, akkor részt vehettél a Márton-napi vigasságokban és programokon a főtéren, valamint különleges éttermi ajánlatokat kóstolhattál, ami kifejezetten erre a hétvégére készült. Érdekelnek a kecskeméti programok, látnivalók?
Nem sikerült részt venned a kecskeméti Márton Napon?
Erről már bizony, lemaradtál, de sebaj, lesz a következő évvben, 2023-ban is Márton nap! Jövőre készülj fel jobban, tájékozódj időben az eseményekről, és foglalj szállást az Aqua Hotel Kecskemétben, hogy a helyszínen legyél, és mindent ki tudj próbálni!
Milyen programok voltak idén gyerekekenek, felnőtteknek?
A szervezők rengeteg programmal készültek a lakosok, turisták és látogatók részére. Az iskolás kisdiákok lámpásokat készítettek, amit pénteken egy felvonulás keretében be is mutattak. A felvonulás végállomásán pedig, ami a Faluháznál volt, finom falatokkal várták a résztvevőket.
Szombaton a Cifrapalotában várták a gyerekeket Márton-napi lámpás készítésére, illetve megismerkedhettek a Márton-napi hagyományokkal és Szent Márton és a ludak meséjével is.
A Katona József Emlékházban is ünnepséggel, köszöntőkkel és vendégelőadókkal várták az arra járókat. Illetve a Hírös Agórában erre az időszakra időzítették a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének új Adventi csoportos tárlatát.
Szeretsz kertészkedni? Akkor Hegedűs Ágoston – Csodakert sorozata tetszett volna, ahol pénztárcabarát kertészeti tippeket és trükköket osztott meg a közönséggel.
Mindezek mellett társasjátékokkal, mesedélutánnal, kreatív foglalkozásokkal várták a gyerekeket és szüleiket.
Márton-napi Budapest Bár a Hírös Agórában
Új lemezéről válogatott dalokat a méltán elismert Budapest Bár zenekar, a november 11-én Márton-napján sorra került koncertjén a Hirös Agóra Kulturális és ifjúsági Központban. „Ha megtehetnéd” című korong dalainak témái a vágyainkról és a szerelemről szóltak. A címadó dalt Lovasi András jegyzi és énekli, aki szintén itt volt az együttessel Kecskeméten, többek közt Rutkai Bori, Tóth Vera, Frenk és Mező Misi vendégénekesek társaságában.
Lámpás felvonulás a főtéren
„Novemberben, Márton napján
Liba gágog, ég a kályhán,
Aki libát nem eszik
Egész éveben éhezik.”
(mondóka)
A német nyelv területről ismert Márton napi ünneplések egyik eleme a lámpás felvonulás.
A kecskemét Vásárhelyi Pál iskola német nemzetiségi osztályai november 11-én este
lámpással a kezükbe indultak el egy hangulatos Szent Márton napi felvonulásra. A
Városháza előtti főtér színpadán verssel, énekkel emlékeztek meg tanulóink Szent
Mártonról.Ezt követően libazsíros kenyérrel és forró teával múlatták az est
hátralévő részét.
Ne maradj le a további kecskeméti programokról!
Ha nem szeretnél lemaradni a további programokról, akkor foglalj szállást az Aqua Hotel Kecskemétbe, ahonnan könnyen megközelíthető a főtér, és részese lehetsz te is az ünnepségeknek és fesztiváloknak!
Legközelebb akár már az adventi vásárt is megtekintheted, aminek szintén a főtér a központja. Forralt bor és forró csoki társaságában gyönyörködhetsz a karácsonyi fényekben, díszítésekben, és a street food, édesség és egyéb ételárusok.
Előző blogcikkünkben a megújuló energiafelhasználás előnyeiről írtunk, hiszen szállodánk is használ korszerű napelemeket.