Milyen kecskeméti programok várnak, ha a városba látogatunk? Az Aqua Hotel Kecskemét kellemes pihenése mellett, rengeteg aktív kikapcsolódást próbálhatsz ki.
Korábban a Kecskeméti kirándulóhelyeket ismertettük meg, ahol többek között a Kecskeméti Arborétum, a Cifra palota és a Természet háza is helyet kapott. Ezeken kívül a város kisebb-nagyobb részeit is bemutattuk, ahol karácsony közeledtével kellemes sétára, vagy túrázásra számíthatnak az arra járók.
Ebben a bejegyzésben a kecskeméti programokat mutatjuk be, valamint a város és a környék karácsonyi programjait, amit semmiképpen se hagyj ki, ha a erre jársz.
Kecskeméti programok az Aqua Hotel Kecskemét területén
A kecskeméti programok közül kipróbálhatjuk például a Kecskeméti Fürdőt, ahova közvetlenül a hotelből tudunk átsétálni, ha sportosabb kikapcsolódásra vágyunk. A kecskeméti élményfürdő és csúszdapark körülbelül 2 percnyi sétára helyezkedik el a hotel bejáratától, ahol a gyerekek és felnőttek is izgalmas perceket vagy órákat tölthetnek el a vízben.
Pár perces sétával a Messzi István Sportcsarnokot is könnyedén meglátogathatjuk, ha szeretjük a kézilabdát. A csarnokban bátran kipróbálhatjuk magunkat.
A hűvösebb időszak beköszöntével a Kecskeméti Atlétikai Centrum, valamint a Benkó Zoltán Szabadidőközpont is remek választást nyújt, hiszen fedett pályáival, illetve jégpályával is büszkélkednek a sportközpontok.
Ha a kosárlabda áll hozzád a legközelebb, érdemes ellátogatni a Mercedes-Benz Sport Akadémiára, ami szintén pár percre található a hoteltől.
Ökölvívó és judo edzések szempontjából a Bóbis Gyula Edzőcsarnoka a legjobb választás, ha a wellness után szeretnénk formában tartani magunkat.
Karácsonyi programok
Karácsony közeledtével fontos, hogy időt szánjunk a családunkra és a barátainkra. Egy kellemes beszélgetéshez, régi emlékek felidézéséhez tökéletes választás a karácsonyi programok Kecskeméten.
Adventi vásár
Kecskemét belvárosában adventi vásár várja a látogatókat, ahol kézműves termékeket, karácsonyi dekorációkat és finomságokat lehet megvásárolni. A hagyományos ételek és italok is nagy mennyiségben várják az odalátogatókat. A sült gesztenye, töltött káposzta, forralt bor vagy egy ízletes forró csoki mindig jó választás.
Ünnepi koncertek és fények
Karácsonyi koncertek, kórusok és zenei események színesítik az ünnepi hangulatot például a Deák téren, ahol garantáljuk, hogy karácsonyi hangulatba kerül minden látogató. Az ünnepi fények, a zenével teli légkör és a közösség összegyűlése, mindenki számára felejthetetlenné teszi az adventi időszakot.
Karácsony Kecskeméten
Mint minden kis- és nagyvárosban, Kecskeméten is izgalmas, meghitt és családias programokra lelhetünk, ha decemberben idelátogatunk.
Az év egyik legszebb és legjobban várt időszaka, amikor a sétálóutcák megtelnek ünnepi fényekkel, az illatokban a fahéj és a mézeskalács keveredik, és a családok összegyűlnek a karácsonyfa körül.
Ha az otthonunkra gondolunk, az ünnepi készülődés során a család kicsi és nagy tagjai együtt sütnek, főznek, díszítenek. A mézeskalács sütés nemcsak finom süteményeket eredményez, hanem szórakoztató a kreatívabbnál kreatívabb dekorálások miatt, és összekovácsolja a családot is. Az ünnepi dekorációk kiválasztása és az otthonok díszítése, az az idő, amikor minden családtagnak megvan a saját szerepe.
Az adventi időszak kezdetén Kecskemét főterén gyújtják az első adventi gyertyát, mi pedig kibonthatjuk az adventi naptár első ablakát. Az ünnepi vásár színes bódéi különleges kézműves termékekkel, finom süteményekkel és forró italokkal látja el az embereket. A színpadi programok, koncertek és gyermekműsorok mind hozzájárulnak az ünnepi hangulat megteremtéséhez.
December elején a gyerekek számára a Mikulás háza is megnyitja kapuit, ahol találkozhatnak a télapóval és megoszthatják vele kívánságaikat. Az ünnepi készülődés részeként a gyerekek számára kreatív foglalkozásokat, kézműves tevékenységeket és játszóházakat is szerveznek a téli csodaország és a kecskeméti advent kereti közt.
Aqua Hotel Kecskemét
A rengeteg program mellett, az Aqua Hotel Kecskemét csapata is várja az ünnepeket és szeretnénk, hogy minden vendégünk a legkellemesebb időszakát töltse itt.
Az ünnepek közeledtével mindannyian olyan különleges ajándékokat próbálunk keresni szeretteinknek, amik emlékezetes pillanatokat kínálnak. Az Aqua Hotel Kecskemét két csodálatos csomaggal várja azokat, akik szeretnének egy kis luxust és kényeztetést ajándékozni szeretteiknek, vagy akár saját maguknak.
Aqua wellness csomag
Ez az ajánlat a tökéletes választás azoknak, akik egy kis időre elmenekülnének a hétköznapok rohanásából. Az Aqua Wellness Csomag tartalmaz egy éjszakai szállást az Aqua Hotel Kecskemétben, ahol a vendégek az exkluzív wellness-részleget is igénybe vehetik. A pezsgőfürdő, szauna és pihenőszoba lehetővé teszi a teljes kikapcsolódást és felfrissülést.
Páros aqua feltöltődés
A párosoknak szóló ajánlat kifejezetten romantikus és kényeztető élményeket kínál. Az egy éjszakás szállás mellett, a csomag tartalmaz egy exkluzív vacsorát az Aqua Étteremben, ahol a finom ételek és a hangulatos környezet, a tökéletes és romantikus este alapjait teremtik meg. A wellness-részleg használata garantálja a maximális kikapcsolódást a párok számára is.
További információért keresd az Aqua Hotel Kecskemét oldalát és válassz csomagjaink közül, hogy kellemesen teljenek az év utolsó napjai is!