Lassan kezdődik az iskola, egy újabb tanév, ami a nyáriszünet végét jelenti!

Hogy méltó képpen búcsúztassuk a nyarat, ezért még egy utolsó, nyárzáró-tanévnyitó rendezvénnyel készülünk Kecskemét lakosságának, főleg a fiatalok számára, hogy újult erővel kezdhessenek bele tanulmányaik folytatásába!

De ha az ország másik végéből érkeztél kedvenc fellépőidet megnézni, akkor szívesen látunk az Aqua Hotel Kecskemétben, ahol nemcsak a forgatagot tudod megtekinteni, de a Kecskeméti fürdőben is fürödhettek egyet az utolsó, nyári nyaraláson.

Mi lesz a Kecskeméti Tanévnyitó Forgatagon?

Minden, ami szemnek és szájnak ingere!

A Tanévnyitó Forgatag 10 órától nyitja meg kapuit a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban, amikor is egy zenetehetségkutató versenyt nézhetnek meg a látogatók, majd 19 órától jönnek a jobbnál jobb fellépők!

Az egész napos rendezvény ingyenesen látogatható, közte a Halott Pénz koncertje is, ami 20:00-tól várja rajongóit!

A reggeli verseny után pedig a forgatagra kivonuló kézműves söröket, valamint a street food és helyi ételeket lehet megkóstolni, fogyasztani, vagy ha főztél otthon magadnak, akkor egy lepedőt leteríthetsz a füves területre, és egy random piknikre is meginvitálhatod a családot!

A kicsiket egész nap kézműves foglalkozások várják, illetve különböző játékokat tudnak kipróbálni, akár együtt az egész családdal.

Kecskemét, koncert, 2022 tanévnyitó

Kecskemét, koncert, 2022 tanévnyitó

A Tanévnyitó Forgatag Kecskeméten, a Széchenyiváros hetével folytatódik

De ezzel nincs vége a programoknak, szeptember 4-től ugyanis a Széchenyiváros hetével folytatódnak a mulatságok!

Amire számíthatsz:

  • Nordic Walking, ami az Arborétumban vezet körbe
  • Bábjáték Szirtes Józsefné jóvoltából
  • A Szarvas téren játszóház lesz felállítva és buborékhúzásra is lesz lehetőség
  • Városrészi kvízjáték és kézműves foglalkozás
  • Csongrádi Béla bűvész show-ja is megtekinthető
  • A kicsiket a Sétányi játszótéren megrendezett Ovifutammal nagyszerűen le lehet fárasztani
  • A Közösségi mozi a „Zootropolis” című állatmesével várja nézőit
  • Valamint egy éjszakai forgataggal zárul a hét, ami a Spariban kerül megrendezésre

Gyertek és vegyetek részt programjainkon az egész családdal, és élvezzétek ki az együtt töltött időt!

Kecskemét, tanév nyitó 2022 programok

Kecskemét, tanév nyitó 2022 programok

Ha messzebbről érkeznél, ne szegje kedved az utazás, az Aqua Hotel Kecskemétben foglald le szállásodat, és egy relaxáló wellness-szel kipihenheted az út fáradalmait!